Az iranisztika önálló tudományágként több száz éve van jelen a világ tudományos életében, nem pusztán Európában, hanem Észak-Amerikában, Ázsiában és természetesen magában Iránban is. A hagyományos bölcsészettudományok egyik legkorábbi képviselőjének számít. Kialakulása szorosan összefüggött az indoeurópai összehasonlító nyelvészet kutatásával, melynek egyik lényeges eleme volt az iráni nyelvek (óperzsa, aveszta, közép és újperzsa, stb.) kutatása. Magyarországon Irán és az iráni / perzsa kultúra iránti érdeklődés olyan neves keletkutatókban testesült meg mint Stein Aurél, Goldziher Ignác vagy Vámbéry Ármin.

Az iranisztikai képzés Magyarországon közel száz éves múltra tekint vissza. Eleinte nem rendszerezett formában történt oktatása, hanem neves tudósok (pl. Kégl Sándor) tudományos érdeklődésük révén tartottak az iranisztikához kötődő stúdiumokat. Önálló egyetemi szakként iranisztikai tanulmányok 1958-ban indultak az akkor az ELTE Bölcsészettudományi Karán újjáalakult Általános Nyelvészeti Tanszék keretein belül. A tudományterület első professzorai Telegdi Zsigmond, illetve az Indoeurópai Nyelvészeti Tanszéken oktató Harmatta János voltak.

A 2006/2007. tanév őszi félévétől indult meg a BA szintű iranisztika szakirány, mely az ókori és keleti filológiai képzési ágon belül a keleti nyelvek és kultúrák alapszakhoz tagozódott be.